Máriamakk - Sorrento

Október 30-án, szombaton a Budai-hegyekbe mentünk túrázni. Gyönyörű, őszi napsütést kaptunk ajándékba. A Normafától indultunk, majd Makkosmáriánál pihenőt tartottunk, több céllal is. Először is tüzet gyújtottunk az új, nagyszerűen kialakított esőtető melletti tűzrakó helyen, és szalonnát, kolbászt, krumplit sütöttünk. Előkerült némi vörösbor is a frissen készült finomságok mellé. Persze, ahogy az ilyenkor már szokott lenni, egy-két krumpli, debreceni kissé odaégett a parázsban, de a bosszankodáson kívül más baj nem történt. És különben is, volt szalonna, vöröshagyma bőven, jóllakni.
A vidám falatozás után mécsesek gyújtásával megemlékezünk azokról, akik már nincsenek közöttünk.
Mindezek után pedig elindultunk a Farkashegyi repülőtér felé. A Szekrényes-, a Farkas- és a Budaörsi-hegy övezte katlanban még 1929-ben alakított ki több korabeli repülőklub vitorlázógépek számára repülőteret és hangárt, pilótaszállást, oktatóközpontot. Akkoriban még a vitorlázógépeket kézi erővel megfeszített gumikötéllel indították a Szekrényes-hegyről, egy katapult asztalról. Ehhez kezdetben gyalog kellett oda felcipelni az indulásra kész gépeket. Később, az 1950-es évek táján az indítás, a gépek felhúzása már motoros csörlővel történt.
Érdekességként megemlíthető, hogy a repülőtér és tágabb környéke szolgált felvételi helyszínéül „A tizedes meg a többiek” című, 1964-ben bemutatott film számos téli jelenetének. Néhány jelenetben jól beazonosíthatók a környéki hegyek, maga a repülőtér katlana, továbbá több kép hátterében is látható a pilótaotthon jellegzetes épülete. Ami azért is kissé humoros, mert itt kint volt akkoriban a szigorú tiltó felirat: Fényképezni tilos!
A roppant változatos előéletű repülőteret jelenleg a MÁV Repülőklub használja.
Elhaladva a repülőtér kerítésének É-i sarka mellett, egy sajátos, egyszerű kék pötty jelzésű ösvényt találunk, amely egy bozótos kaptatón keresztül felvezet a Sorrentohoz. A Kies-völgy északi oldalán futó, számos ponton csodaszép kilátással kecsegtető, néhol igen keskeny fenyvesgerinc mesebeli látványt nyújt, és egy kis nézelődésre, pihenőre csábít. Ez annál is inkább javasolható, mert a gerinc nyugati oldalán igen meredek, sziklás ösvény bukdácsol le a sárga jelzésű turistaútig, a becsatlakozásnál egy rövid, de csúszós, kőporos, törmelékes, számtalan gyökérrel tagolt lejtővel, amelynek északi oldalán bizarr, erősen málló sziklaalakzatok fogadják az erre járókat.
A Sorrento elnevezés turistáktól származik. A festői, sziklás-fenyveses, romantikus vidék elnevezését a BBTE (Budapesti Budai Torna Egylet) turistái a híres olaszországi üdülőhelyről kölcsönözték, még az 1900-as évek elején.
A Sorrento bejárásával a boka-megpróbáltatások véget is értek, és útunka a sárga jelzésen folytattuk tovább, a Szekrényes-hegy, majd a Szállás-hegy aljában. Az enyhe, ám hosszú kaptató után elértük Budaörs házait, és a Mária-völgyön keresztül leballagtunk a buszmegállóig.

Nagykovácsi – Anna vadászház

Október 24-én kedvenc területemre, a Nagykovácsi rezerv erdőbe mentünk túrázni.
Évtizedekkel ezelőtt a Budai hegyek ezen része, mint vadászterület, hosszú ideig „hivatalosan” zárva volt a természetjárók elől, noha gyakorta jártunk errefelé. A hely varázsa vonzotta ide a vállalkozó szelleműeket, az olyanokat, akik például nem jöttek zavarba egy erdésszel való találkozás során. Szép kiránduló időben ugyanis gyakorta össze lehetett futni az erdőben portyázó egyenruhással, vállán a kétcsövűvel. Ilyenkor mindig szigorú kérdőre vonással kezdődött a kissé egyoldalú beszélgetés. Persze felkészülten, zsigerből hordtunk össze hetet-havat, mindenféle butaságot arról, hogy pl. a Jánoshegyi kilátót, vagy a fogaskerekű villamost keressük, és biztosan eltévedtünk. Az erdésszel történő újabb találkozásoknál persze ezek a szövegek már nem nagyon jöttek be, de utóbb lassacskán megszoktuk egymást.
Az utóbbi évtizedekben ez a terület, azaz a Nagykovácsi–Piliscsaba–Telki közé eső dombvidék alaposan megváltozott. Amíg régebben zárt, gondosan bekerített, erdősült vidék volt, mostanára szinte átjáróházzá vált. A korábbi jelentős vadállomány (szarvas, őz, vaddisznó, muflon) szinte láthatatlan lett, valószínűleg jelentősen gyérült, levadászták. Az is lehetséges, hogy a zavartatás miatt napközben állandóan takarásba menekül a vad. Az erdőt a korábbi néhány gyalogösvény helyett mára már lépten, nyomon széles dózerutak szabdalják fel, a korábban jellemző csodaszép fenyvesgerinceken pedig tarvágás folyik. Aki akár csak két-három éve is – sokéves tapasztalatai birtokában – még jól kiismerte magát itt térkép nélkül is, mára néha már azt sem tudja, hol jár. Állandóan átalakul az erdő. Néhány éve szinte lehetetlen volt közlekedni itt az utak két oldalán kifeszített számtalan villanypásztor miatt. Ezeket mostanára szerencsére felszedték. Viszont a térképen Fehér útnak jelzett, murvával felszórt, sorompóval lezárt fő közlekedési útvonalon – a néhai „tilos erdőben” – némely hétvégenként luxus terepjárók és Audik, Mercik tucatjai vonulnak zárt sorokban valahová.
Túránk során igyekeztünk olyan helyeken járni, amely kiesik a leginkább zavartatott erdőrészektől, ám így sem jártunk sokkal jobban. Mivel a terület alig vagy nem tartalmaz jelzett utat, alaposan belebonyolódtunk a tájékozódásba. Nagykovácsitól a Fehér úton haladtunk az első sorompóig, majd a sorompó után néhány száz méterrel letértünk az ismert, mostanában többször is bejárt ösvényre. A gond akkor következett be, amikor az Ilona-lakhoz szerettünk volna jobbra letérni. A korábban sokszor bejárt fenyvesgerincet, kiváló gombaszedő területet a felismerhetetlenségig összetúrták egy hatalmas, most is folyó erdőirtás során, így néhány tiszteletkör után letettünk arról, hogy egy népes társasággal kutassuk fel, hová is lett Ilona-lak.
Az erdészetek manapság cserélik az erdőállományt. Amíg korábban számtalan területen (Hármashatár-hegy, Csíki-hegyek, Zsíros-hegy stb.) szép, bár területidegen, vágásérett tűlevelű állomány díszlett, azt most őshonos, lombos (cser, tölgy stb.) állományra cserélik. A morzsalékolódó kőzet megkötése ugyanis megtörtént, az 1900-as évek elején erre a célra tervezetten telepített tűlevelű állomány betöltötte a feladatát. Mára már van elegendő humusz a néhai kopár, sziklás területeken. Jóval később, hasonló céllal a szemünk láttára történtek fenyőtelepítések az akkoriban teljesen kopár Zajnát-hegyekben az 1960-as években.
A néhány, Ilona-lakot megcélzó, ám sikertelen, területfeltáró kerülő után visszatértünk a fokozatosan ösvényből erdővágássá alakuló útvonalunkra, és kisvártatva, arról balra letérve megcéloztuk az Anna-lakot. Keresztül haladva egy répaültetvényes, szemes kukorica csalival megszórt réten, elértük a zöld kocka jelzést, amely elvezetett az Anna vadászházhoz. A ház melletti rét oldalában áll Csergezán Pál festőművész sírja. Az ő esete is jól példázza, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Itthon tudatosan mellőzték, nyomorgott, míg külföldön óriási sikereket arattak képei, s nem véletlenül lett a perzsa sah udvari festője. De megtaláljuk vadászattal kapcsolatos képeit a néhai Kádár-rezidenciák falain is (pl. Budakeszi vadászház). Sok időt töltött az Anna vadászházban, és kedvenc témája volt a környéki erdők állatvilága.
Az Anna vadászháznál tett rövid pihenő után a zöld jelzésű dózerúton visszatértünk Nagykovácsiba. A mai napon megtett táv nem volt több 10 km-nél, a dimbes-dombos vidék ellenére a szint nem volt számottevő. A kellemes időjárás ellenére – két lovason kívül – alig találkoztunk turistákkal. Az őszi erdő – színpompája teljében – meseszép, egyszerűen csodálatos volt.

Ezt a túrakiírást a Sétafika túraportálon is közzé tettük, így ennek volt betudható, hogy több új túrázót is köszönthettünk a csapatban.

Szilvásvárad – MÁVStart akció

Október 9-én Szilvásváradra utaztunk a MÁVStart rendezésében.
Még a tavasz folyamán egy kedvezőnek tűnő ígérettel, őszi ajánlattal lepett meg minket a MÁVStart. Ahogy múltak a hetek, hónapok és megérkezett a részletes, az árakat is tartalmazó ajánlat, a kezdeti lelkesedés lelohadt. A jelentkezők egy jó része visszalépett, amikor szembesült az árakkal. Csak egy jellemző részlet: az utazás a nyugdíjasok számára sem volt ingyenes, továbbá a teljes árú menetjegy sokak számára megfizethetetlennek tűnt. Talán nem is véletlen, hogy az eredetileg különvonatként tervezett utazást végül a menetrend szerinti járaton biztosított fenntartott ülőhely jelentette, a meghirdetett árakon, ami fiaskó a rendezők szempontjából és költséges a résztvevők számára. Persze, ha valaki 2010-ben valamin még csodálkozik…
A csekélyre apadt létszám mellett végül néhányan mégis igénybe vettük a lehetőséget, és a különvonat helyett menetrend szerinti gyorsvonattal, egri átszállással, a szlovák „Piroska” motorvonat külön kocsijában Szilvásváradra értünk. A vasúti pálya Szilvásvárad felé haladtában egy „meglehetős” emelkedőt tartalmaz, amelyet a sok utassal, továbbá a külön pótkocsival megpatkolt Piroska jelentős sínköszörülésekkel és alkalomszerű motorbőgetésekkel, nekifutásokkal csak „éppen, hogy” küzdött le.
Végül is szerencsésen a célállomásra értünk, ahol gyakorlatilag kiürült a vonat. Hűvös, ám ragyogó tiszta idő fogadott bennünket, olyan valószínűtlenül kék éggel, amilyet a Főváros környékén aligha láttunk az utóbbi évtizedekben. Átsétáltunk a településen a bazársor mentén a keskeny nyomtávú erdei vonat végállomásáig. A sűrűn induló járatok egyikével a gyönyörű őszi erdőben a Szalajka – Fátyol vízesés elnevezésű végállomásig utaztunk. Kissé puritán felépítésű ez az erdei vonat, jóárasított (hm…) menetjeggyel…, de örüljünk, hogy létezik.
A rendelkezésünkre álló idő arra volt elegendő, hogy megtekintsük az ősember-barlangot, majd visszasétáljunk Szilvásváradra. A barlang magasan az Istállóskő oldalában, 535 m magasan található, s hozzá egy igen jól kiépített, biztonságos korlátokkal ellátott, ám meredek, igencsak köves-sziklás ösvény vezet. Valóságos búcsújárás, jövés-menés volt az úton, ahol akár egészen apró gyermekeket vezetgető szülőkkel is találkozhattunk. Az apróságok bírták jobban!
Az információs táblákról kiderült, hogy a hatalmas barlangot, a 46 m hosszú sziklaüreget az ősember sok ezer éven keresztül hol szállásként, hol pedig állatai istállójaként használta. 1912 óta folynak itt ásatások, és a rengeteg megmunkált állatcsont és kőeszköz mellett a legérdekesebb lelet egy fuvola, amelyet készítője a barlangi medve combcsontjából faragott ki.
A visszafele úton megcsodáltuk a Szalajka-völgy mesés szépségét, őszi pompáját, az aprócska patakok, csobogók, vízesések játékát, a smaragdzöld tó panorámáját és a kissé árnyékba borult Fátyol-vízesést a hatalmas útilapu teleppel. Külön élményt jelentett a – most éppen bővizű – Sziklaforrás látványa a kis tavacskával.
Ha már pisztrángtelepek közelében járunk, bizony kötelező a halacskát megkóstolni. Kiválasztottunk egy szerényebb vendéglátóhelyet és bekaptunk egy adag rántott pisztrángot. Nagyon finom volt!
Hazafelé az utazás meglehetősen hosszúra nyúlt, mert vágányépítés miatt, Gödöllő környékén, a nyílt pályán a vonatunk gyökeret vert egy időre.
Összességében véve – egybehangzóan – azt állapítottuk meg, hogy a program túlságosan nagy időhányadát az utazás (gyorsvonat, Piroska, erdei kisvasút) tette ki, a gyalogtúrára alig jutott idő. Ezen kívül még fajlagosan drága, a nyugdíjasok számára is fizetős volt a vonat. Ezeket a körülményeket sajnos nem ellensúlyozta a MÁVStart kísérők rendkívüli udvariassága, kedvessége és ügybuzgalma. A nagy távolság miatt ilyesmit talán célszerűbb lenne 2-3 naposra tervezni, szállással. Akkor viszont még drágább lesz a túra. Nehéz dolgok ezek manapság.