Szombaton, december 4-én egy busztúra keretein belül átlátogattunk a „sógorékhoz”, megnézni, hogyan készülnek a népek Ausztriában a karácsonyi ünnepekre. Előző este hazaérkezett kisebbik fiam jelezte, hogy a Hollandia és Budapest közötti – a mintegy kétezer kilométernyi autópályán – csak az osztrákoknál találkozott havas, jeges, latyakos úttal. Ennek következtében az osztrák autópályán sokadmagával többször is átélt néhány cirkuszos jégbemutatót. Ezt buszos utazásunk alatt tapasztaltuk is, mert a néhai hegyeshalmi határállomás után rögtön csúszós, jégbordás lett az út, sebességünket vissza kellett fogni, s ez Ausztriában így is maradt mindvégig.
Tehát a sógorék is felkészültek a télre…
Az Ausztriába félnapra átruccanók több népszerű úti cél közül is választhatnak. Az egyik legkedveltebb hely a határtól nem messze Parndorf, amely lényegében egy kedvező árszínvonalú outlet-bevásárlóközpont, óriási parkolóval. Rögtön láttuk is, hogy a parkoló ott van, ahol a havon, jégen, hatalmas hóbuckákon csúszkálnak az em
berek és az autók.
A kisebb-nagyobb üzletek jelentős hányadát egy hatalmas, szürke épülettömbben találjuk, a szokásos pláza-szolgáltatásokkal, a pelenkázóig bezárólag. Más boltok az utcaszerűen épített, cifra, földszintes-egyemeletes árkádos épületekben sorakoznak. A jelenleg is épülőfélben levő üzletsorok külső megjelenése, azaz a bevásárló falu némiképp giccsesre sikeredett. Az építészetileg igénytelen, egy kaptafára készülő beton-barokk homlokzati formák, a háztetőkre biggyesztett, funkció nélküli templom- és óratornyok, a babakék, babarózsaszín vagy sárga egyen-színezés, a homlokzatok mindenütt azonosan ismétlődő egyenrajzolata megmosolyogtató. Ez egyúttal azt is sugallja, hogy aki ide vásárolni betér, ne a szépet, a minőséget keresse, hanem az olcsót.
Mindezek ellenére az árkádok mentén ízléses, kellemes összképet mutató outlet-üzletek sorakoznak, a legtöbb helyen jó minőségű termékekkel. Az árszínvonal persze más kérdés. Ami a bécsiek számára már kifejezetten olcsó, az például az átlagos budapesti vásárlók számára még igencsak drága. Persze, ha áttekintjük a kínálatot, a szép és hallatlanul drága holmikat árusító boltok mellett találunk keleti bazárra emlékeztető, csiricsáré áruval teli üzleteket is, kerti törpével, pöttyös gombával, bádoghuszárokkal és hasonlókkal.
A sétálgatók kezében pedig alig találunk frissen vásárolt holmit tartalmazó csomagokat. Vagy ha mégis, akkor azok jellemzően a helybeli lakosok. Pedig az érdeklődő, nézegető ember annyi, mint a tenger.
A másik kedvelt úti cél a közeli úgynevezett csokoládégyár, amely nyíltan és kizárólag a csokoládékínálást, eladást szolgálja. Néhanapján beindított Patyomkin-gépei többnyire csak a nézelődők kíváncsiságának kielégítésére valók, szó sincs iparszerű termelésről, csupán a vevők „beetetéséről”. Egyszer ezt a látványosságot is ki lehet próbálni.
Schönbrunnban, a kastély előudvarán berendezett adventi vásár voltaképp a budapesti Vörösmarty-téri karácsonyi vásárra emlékeztet, de ez csupán a hazainak jóval igénytelenebb, osztrák változata. Első pillantásra is az osztrák árusító pavilonok szerény kivitele és zord egybesorolása az, amely azonnal nem állja ki az összehasonlítást a budapestivel. A sötét haragos-zöldre pingált kicsi bódékat szinte zárt falat alkotva telepítették. A közönség által körüljárható tér egy-egy részén ronda kerítésként állja útját a tolongó tömegnek.
Persze ez még talán nem lenne túlságosan nagy baj, ha nem tekintenénk a bódék kínálatát. Néhány hazai kirakodóvásáron megfordulva, sokszor gondolhattunk arra, hogy igencsak jól mehet a magyar giccsiparnak. Ha valóban ez lenne bárkinek is a véleménye, akkor még nem látta az adventi kirakodóvásárt Schönbunnban! Itt bizony elképesztő, „karácsonyos” giccsipari választékkal szembesülhetünk. A drága és ízléstelen, felcsicsázott, szezonális díszítő holmik, tárgyak, limlomok látványa rendre nevetésre ingerli a látogatót. Ha összehasonlítjuk ezt a kínálatot a Vörösmarty téri választékkal, méltán mondhatjuk, hogy kedves „sógorok”, a mi ízlésünk, így közmondásos „nyereg alatt puhított hússal” talán még nem túlságosan kifinomult, de semmiképp nem ficamodott ki ilyen siralmasan, mint kegyelmeteknél.
Enni-inni is van mód, csak pl. az innivalóhoz többnyire meg kell vásárolni a kéteurós díszbögrét is. Van sült kolbász, sült krumpli különféle öntetekkel, puncsfélék gyereknek, felnőttnek, mindenféle ízben, pálinkák kisebb és nagyobb üvegekben, szóval nem lehet éhen, szomjan halni.
Estére már az italok megtették a hatásukat, nemzetközi és barátságos a jókedv a kastély előudvarában. Csak ülőhely, netán fedett melegedőhely nem áll a látogatók rendelkezésére, kivéve egy sokszorosan túlterhelt kávézót, amely örökké tele van üldögélő, unatkozó bécsiekkel. Az illemhely-helyzet pedig – alaphangon – megoldott, eltekintve az örökös sobanállástól, a gyakorta „nevetgélve, de erőből” koedukált használattól, természetesen a fiúk terhére… A sokat emlegetett „nyugati kultúra” mentén, a néhai vasfüggöny néhai túlsó oldalán, meg hát az EU-ban élve, pláne az erőből ránk kényszerített szupertisztasági HACCP-mánia fényében nem erre gondolna az ember.
Szerencsére a kastély még nem fordult ki a sarkából, megtekintése hatalmas élmény, akár sokadszorra is. Az előtte pompázó, égőkkel alaposan feldíszített, hatalmas fenyőfa emeli az ünnep fényét. A hatalmas, behavazott díszkertben tett séta is izgalmas, hiszen a park most a téli arcát mutatja felénk, ami szintén gyönyörű. Különösen, ha a téli napsütés, netán a naplemente fakóvörös fénye is megvilágítja a szikrázó hótakarót. Bel- és külföldi látogatók serege sétál ilyenkor a Gloriett felé.
Hóviszonyok, hej sógor, a hóviszonyok…
Télen gyakorta szokott esni a hó, ezt a sógorék jobban tudják, alaposabban megtapasztalhatták, mint mi. De azért az kissé furcsa, hogy a leglátogatottabb bécsi idegenforgalmi központban, Schönbrunnban nincs, vagy csupán tessék-lássék módon van a pár napja lehullott hó eltakarítva. Hol is? Hát csak két helyen: az úttesten és a járdán. A sokezres, a jégen finoman csúszkáló busszal érkező, sokféle nációjú látogató csak mindenféle hóbuckák tetejére, jégbordákra, arasznyi hókásába tud leszállni a „hip-hopp” pillanatmegállóban, az őrt álló rendőr szigorú dirigálása, sürgetése mellett. Aki arra gondol, hogy odébb tán majd jobb lesz a helyzet, az igencsak téved. A gyorsmegállóban a gyakorta hat-nyolc érkező turistabusz leszálló utasai tumultuózus jelenetekben, csúszkálva, bukdácsolva keverednek a más turistabuszokra éppen felszállni kívánó utasokkal, egy keskeny járdán. Ezen közben a dodzsem méretű kis hókotró és kezelője kissé odébb – tán várakozva a hóolvadásra – unatkozva nézegeti az egyensúly-gyakorlatokat bemutató, hatalmas nemzetközi utasseregletet. Természetesen sem a kastély belső területén, sem a környékén nincs sehogyan sem, vagy tisztességesen eltakarítva a hó. A járdákon arasznyi hókása és jégborda mindenütt. Bárki a tetszése szerint kiválaszthatja, hogy hol esik egy hatalmasat, aztán csak a jószerencse... De sógor, mi lesz, ha megjön a tél?
Tehát a sógorék is felkészültek a télre…
Az Ausztriába félnapra átruccanók több népszerű úti cél közül is választhatnak. Az egyik legkedveltebb hely a határtól nem messze Parndorf, amely lényegében egy kedvező árszínvonalú outlet-bevásárlóközpont, óriási parkolóval. Rögtön láttuk is, hogy a parkoló ott van, ahol a havon, jégen, hatalmas hóbuckákon csúszkálnak az em
berek és az autók.A kisebb-nagyobb üzletek jelentős hányadát egy hatalmas, szürke épülettömbben találjuk, a szokásos pláza-szolgáltatásokkal, a pelenkázóig bezárólag. Más boltok az utcaszerűen épített, cifra, földszintes-egyemeletes árkádos épületekben sorakoznak. A jelenleg is épülőfélben levő üzletsorok külső megjelenése, azaz a bevásárló falu némiképp giccsesre sikeredett. Az építészetileg igénytelen, egy kaptafára készülő beton-barokk homlokzati formák, a háztetőkre biggyesztett, funkció nélküli templom- és óratornyok, a babakék, babarózsaszín vagy sárga egyen-színezés, a homlokzatok mindenütt azonosan ismétlődő egyenrajzolata megmosolyogtató. Ez egyúttal azt is sugallja, hogy aki ide vásárolni betér, ne a szépet, a minőséget keresse, hanem az olcsót.
Mindezek ellenére az árkádok mentén ízléses, kellemes összképet mutató outlet-üzletek sorakoznak, a legtöbb helyen jó minőségű termékekkel. Az árszínvonal persze más kérdés. Ami a bécsiek számára már kifejezetten olcsó, az például az átlagos budapesti vásárlók számára még igencsak drága. Persze, ha áttekintjük a kínálatot, a szép és hallatlanul drága holmikat árusító boltok mellett találunk keleti bazárra emlékeztető, csiricsáré áruval teli üzleteket is, kerti törpével, pöttyös gombával, bádoghuszárokkal és hasonlókkal.
A sétálgatók kezében pedig alig találunk frissen vásárolt holmit tartalmazó csomagokat. Vagy ha mégis, akkor azok jellemzően a helybeli lakosok. Pedig az érdeklődő, nézegető ember annyi, mint a tenger.
A másik kedvelt úti cél a közeli úgynevezett csokoládégyár, amely nyíltan és kizárólag a csokoládékínálást, eladást szolgálja. Néhanapján beindított Patyomkin-gépei többnyire csak a nézelődők kíváncsiságának kielégítésére valók, szó sincs iparszerű termelésről, csupán a vevők „beetetéséről”. Egyszer ezt a látványosságot is ki lehet próbálni.
Schönbrunnban, a kastély előudvarán berendezett adventi vásár voltaképp a budapesti Vörösmarty-téri karácsonyi vásárra emlékeztet, de ez csupán a hazainak jóval igénytelenebb, osztrák változata. Első pillantásra is az osztrák árusító pavilonok szerény kivitele és zord egybesorolása az, amely azonnal nem állja ki az összehasonlítást a budapestivel. A sötét haragos-zöldre pingált kicsi bódékat szinte zárt falat alkotva telepítették. A közönség által körüljárható tér egy-egy részén ronda kerítésként állja útját a tolongó tömegnek.
Persze ez még talán nem lenne túlságosan nagy baj, ha nem tekintenénk a bódék kínálatát. Néhány hazai kirakodóvásáron megfordulva, sokszor gondolhattunk arra, hogy igencsak jól mehet a magyar giccsiparnak. Ha valóban ez lenne bárkinek is a véleménye, akkor még nem látta az adventi kirakodóvásárt Schönbunnban! Itt bizony elképesztő, „karácsonyos” giccsipari választékkal szembesülhetünk. A drága és ízléstelen, felcsicsázott, szezonális díszítő holmik, tárgyak, limlomok látványa rendre nevetésre ingerli a látogatót. Ha összehasonlítjuk ezt a kínálatot a Vörösmarty téri választékkal, méltán mondhatjuk, hogy kedves „sógorok”, a mi ízlésünk, így közmondásos „nyereg alatt puhított hússal” talán még nem túlságosan kifinomult, de semmiképp nem ficamodott ki ilyen siralmasan, mint kegyelmeteknél.
Enni-inni is van mód, csak pl. az innivalóhoz többnyire meg kell vásárolni a kéteurós díszbögrét is. Van sült kolbász, sült krumpli különféle öntetekkel, puncsfélék gyereknek, felnőttnek, mindenféle ízben, pálinkák kisebb és nagyobb üvegekben, szóval nem lehet éhen, szomjan halni.
Estére már az italok megtették a hatásukat, nemzetközi és barátságos a jókedv a kastély előudvarában. Csak ülőhely, netán fedett melegedőhely nem áll a látogatók rendelkezésére, kivéve egy sokszorosan túlterhelt kávézót, amely örökké tele van üldögélő, unatkozó bécsiekkel. Az illemhely-helyzet pedig – alaphangon – megoldott, eltekintve az örökös sobanállástól, a gyakorta „nevetgélve, de erőből” koedukált használattól, természetesen a fiúk terhére… A sokat emlegetett „nyugati kultúra” mentén, a néhai vasfüggöny néhai túlsó oldalán, meg hát az EU-ban élve, pláne az erőből ránk kényszerített szupertisztasági HACCP-mánia fényében nem erre gondolna az ember.
Szerencsére a kastély még nem fordult ki a sarkából, megtekintése hatalmas élmény, akár sokadszorra is. Az előtte pompázó, égőkkel alaposan feldíszített, hatalmas fenyőfa emeli az ünnep fényét. A hatalmas, behavazott díszkertben tett séta is izgalmas, hiszen a park most a téli arcát mutatja felénk, ami szintén gyönyörű. Különösen, ha a téli napsütés, netán a naplemente fakóvörös fénye is megvilágítja a szikrázó hótakarót. Bel- és külföldi látogatók serege sétál ilyenkor a Gloriett felé.
Hóviszonyok, hej sógor, a hóviszonyok…
Télen gyakorta szokott esni a hó, ezt a sógorék jobban tudják, alaposabban megtapasztalhatták, mint mi. De azért az kissé furcsa, hogy a leglátogatottabb bécsi idegenforgalmi központban, Schönbrunnban nincs, vagy csupán tessék-lássék módon van a pár napja lehullott hó eltakarítva. Hol is? Hát csak két helyen: az úttesten és a járdán. A sokezres, a jégen finoman csúszkáló busszal érkező, sokféle nációjú látogató csak mindenféle hóbuckák tetejére, jégbordákra, arasznyi hókásába tud leszállni a „hip-hopp” pillanatmegállóban, az őrt álló rendőr szigorú dirigálása, sürgetése mellett. Aki arra gondol, hogy odébb tán majd jobb lesz a helyzet, az igencsak téved. A gyorsmegállóban a gyakorta hat-nyolc érkező turistabusz leszálló utasai tumultuózus jelenetekben, csúszkálva, bukdácsolva keverednek a más turistabuszokra éppen felszállni kívánó utasokkal, egy keskeny járdán. Ezen közben a dodzsem méretű kis hókotró és kezelője kissé odébb – tán várakozva a hóolvadásra – unatkozva nézegeti az egyensúly-gyakorlatokat bemutató, hatalmas nemzetközi utasseregletet. Természetesen sem a kastély belső területén, sem a környékén nincs sehogyan sem, vagy tisztességesen eltakarítva a hó. A járdákon arasznyi hókása és jégborda mindenütt. Bárki a tetszése szerint kiválaszthatja, hogy hol esik egy hatalmasat, aztán csak a jószerencse... De sógor, mi lesz, ha megjön a tél?
