2016-06-04 - Burok-völgy

2016. június 04-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Bakonyban jártam gyalogtúrán. 

A túra teljesített útvonala: Bakonykúti – Burok-völgy – Királyszállás

Túravezető: Sipos Gyula         

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal utaztunk Székesfehérvárig, majd tovább busszal Bakonykútig, ahol a gyalogtúra kezdődött. Az utazás kicsit hosszú volt, de a Bakony messze van. Mindemellett Székesfehérváron még izgulni is kellett, hogy el tudjuk-e érni a bakonykúti buszt, ugyanis a vasútállomásról nem indultunk el gyalog a buszpályaudvarra (30 percünk lett volna rá), hanem megvártuk a 37-es számú helyi járatot, amelynek a buszpályaudvarra történő érkezésétől számítva viszont - a menetrend szerint - csak 3 (három) perc volt a csatlakozásig. Elértük.

Megérkeztünk Bakonykútiba, megkerestük a kék kereszt turistajelzést, és megkezdtük a nagy kalandot. Indulásként egy sáros, erdei utat kaptunk, melyen elég jól lehetett haladni. Ám nem kellett sokat várni, és már meg is érkeztünk utunk fő célterületére, a Burok-völgybe. 

A Wikipedia szerint: „A Burok-völgy Fejér és Veszprém megye határánál a Keleti-Bakonyban, a Tési-fennsík közepén található. A mintegy 12 km-es főága Királyszállástól Bakonykúti községig terjed. Számos mellékvölgyeivel több, mint 25 km-t tesz ki az 50-90 méter mély, sok helyen függőlegesen meredek sziklafalakkal határolt, vízfolyás nélküli szurdok. A völgy-fő és a végpont szintkülönbsége kb. 200 m. Évszázadokon át királyi vadászterület volt.”

Mi fordított irányban haladtunk, de ez a lényegen semmit sem változtat. Olyan területre jutottunk, amilyen hazánkban kevés található – vagy talán nincs is több.

A túra előtti napokban próbáltam tájékozódni a Burok-völgyről. Pl. ilyet találtam az Interneten: „A völgynek állandó vízfolyása nincs, a fennsíkról lefutó vizeket a mellékvölgyek a főágba vezetik, ahol rövidebb-hosszabb út után eltűnnek a völgyfenéken, mivel a völgyfenéki dolomitot nem fedi be vízzáró réteg, így a lejutó csapadék rögtön el tud szivárogni a kőzet repedéseiben.” Ez biztos így van, ám mi megtapasztaltuk, hogy a lefutó víz olyan sártengert hagy maga után, amiben nagyon jól lehet dagonyázni. Bizony csúszós volt az út. De ez semmi, mert a „fekete leves” az volt, hogy a szurdokban sok a kidőlt fa, és ezek mind ott találhatóak, ahol a turistaút vezet – a völgyben. Ennek eredményeként, egy több kilométeres akadálypályát kellett leküzdenünk. A kidőlt fákat még kerülgetni sem nagyon tudtuk, a lehetőségünk annyi volt, hogy átmászunk a fatörzsek felett, vagy pedig átbújunk alattuk.

Nem elhanyagolható, hogy néhol embermagasságú csalánosban jártunk. Nem is láttuk a kidőlt fákat, csak egyszerűen megbotlottunk bennük. 

Közben a kék kereszt becsatlakozott a piros sávba, onnantól ez vezetett bennünket egészen addig, amíg a piros kereszttel nem találkoztunk. Azután ezt követtük egészen a túra végéig, a királyszállási bekötőútnál lévő buszmegállóig.

Ebben a csodálatos Burok-völgyben – noha végig kijelölt turistaút vezet benne - feltehetően kevesen járnak. Mi is csak két kirándulóval találkoztunk a nap folyamán. Ez egy eredeti, ősállapotában fennmaradt, természetes erdő. Az urbanizáció biztos jelét (a sok eldobott szemetet) itt nyomokban sem lehetett látni. 

A különleges élményünket csak fokozta a kedvezőtlenre forduló időjárás. A nap jól indult, kellemes, napsütéses, meleg időben kezdtük a túrát. Azonban, mikor kb. az út felénél jártunk, el kezdett esni az eső. Eső elleni védelemmel fel voltunk szerelkezve, melyek többsége a sík terepen való haladásra kiválóan meg is felel. Mi azonban nem ilyen helyen jártunk. Pl. az én pelerinem (alatta: elöl a nyakamban lógó fényképezőgéppel, hátul pedig hátizsákkal) a kidőlt fák alatti átbújásban nagyon akadályozott, de minden nehézséget leküzdöttünk, kijutottunk ebből a hangulatos szurdokból. (Persze a hátizsák és a fényképezőgép pelerin nélkül is akadályozott, de akkor megvolt a lehetőségem levenni azokat, pelerin alatt viszont ez már nehézkessé vált.)

A rengeteg akadály és a csúszós út miatt nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk. A tájban való gyönyörködésre viszont nagyon kevés lehetőségünk maradt. Ha nem a lábunk elé néztünk, könnyen vízszintes helyzetben találtuk magunkat.

A csapat jól viselte a nehézségeket. Többször kellett egymásnak segíteni, de mindig volt aki megfogta a segítségre szoruló társunk kezét.

A szurdok két oldalán kisebb-nagyobb barlangok találhatóak, melyek általában magasan helyezkednek el, nehezen megközelíthetőek, így közelebbről semmi kedvünk nem volt megnézni azokat.

A túra során többször megálltunk pihenni, erőt gyűjteni a további útszakaszok leküzdésére. A teljes utat figyelembe véve, egy helyen, a túra vége felé találtunk erdei asztalokat és padokat. Ott már szeméttároló is volt, igaz csordultig tele – üríteni elfelejtették. Addig csak egy-egy kidőlt fára tudtuk letenni magunkat.

A túraútvonal hossza, a különböző leírások alapján, kb. 12 kilométer. Két túratársunknál is volt útvonal mérő műszer, amellyel ők 16 kilométert mértek, mint megtett útvonalat. Egy biztos, mindannyian jól elfáradtunk, persze ennek nem csak a távolság volt az oka, hanem a kedvezőtlen útviszonyok.

A túra teljesítésének időtartama egy kicsivel hosszabb lett az előre számítottnál. A Királyszállási bekötő úttól 16.48-kor induló buszt szerettük volna elérni, de lekéstük. A következő viszont csak 20.20-kor jött, így az a döntés született, hogy taxikkal megyünk Várpalotára. Ott még a pesti busz indulásáig volt egy kis időnk, ezt kihasználva, a közeli Pennyben vettünk némi enni-innivalót (kocsma jobb lett volna, de azt nem találtunk). Megjött a busz, amely fél tizenegykor tett le bennünket a Népligetnél. Sok nehézséggel tarkított, hosszú, nehéz napunk volt. Az, hogy senki sem sérült meg, jórészt a szerencsének köszönhetjük.

(Azért egy stabilan száraz, esőmentes időben, ismét vállalkoznék erre a kalandos útra.)

A kék kereszt, és a piros sáv jelzése, a túra teljes útvonalán jól láthatóak voltak, könnyen el lehetett rajtuk igazodni. A piros kereszttel viszont már több gondunk volt, két helyen is előfordult, hogy – a hiányos felfestés miatt - nehezen tudtuk a helyes irányt megtalálni. A szurdok olyan vonalvezetésű, hogy eltévedni nehezen lehetett volna, de mi annyi nehézséggel küszködtünk, hogy semmit nem akartunk a véletlenre bízni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. június 04.

Molnár Béla

2016-05-21 - Mátraszentistván - Ágasvár - Mátrakeresztes

Mátraszentistván – Ágasvár - Mátrakeresztes - 2016. május 21.

2016. május 21-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Mátrában jártam gyalogtúrán.

A túra teljesített útvonala: Mátraszentistván (Vidróczki csárda) - Ágasvár (789 méter magas csúcs) – Ágasvári turistaház - Csörgő-patak völgye - Böske-forrás - Mátrakeresztes

Túravezető: Sipos Gyula         

A Stadionoknál lévő Volán pályaudvaron volt a találkozó, onnan busszal mentünk Mátraszentistvánig, a túra kezdő helyszínére. Kemény utazás volt, a két és negyedórás utat pihenő nélkül tettük meg.

Mátraszentistvánon, a Vidróczki csárdánál szálltunk le buszról, onnan indult a gyalogtúra (néhányan belülről is megnéztük a vendéglőt). Kezdetben a kék sávot követtük, amelyen az Ágasvári turistaházat céloztuk meg. A 20 fős csapatból ketten úgy döntöttünk egy elágazásnál, hogy felmegyünk a 789 méter magas ágasvári hegycsúcsra, a többiekkel majd a turistaháznál találkozunk. Elváltunk a csapattól, és elindultunk egy, kb. másfél-két kilométer hosszú emelkedőn. A csúcsra fel is értünk, de a valaha volt vár romjaiból már semmit nem láttunk. Gyönyörködtünk a szép kilátásban, majd megkezdtük a leereszkedést a hegy másik oldalán. Na, ez sem volt egyszerű. Kövekkel, gyökerekkel nehezített, nagyon meredek ösvényen jutottunk le a turistaházhoz, ahova pár perccel előttünk érkeztek meg a csoport könnyített útvonalat teljesítő tagjai is. A turistaháznál hosszabb pihenőt tartottunk, a többség az itt található vendéglőben némi fogyasztás mellett pihente ki az eddigi út fáradalmait.

A továbbiakban a piros kereszten, majd a piros sávon (a Böske-forrás érintésével) folytattuk a túrát Mátrakeresztesig, ahol gyalogtúránk véget ért. Innen - rövid vendéglői kikapcsolódás után – Volánbusszal, pásztói átszállással, megkezdtük a hazafelé utat. A kora esti órákban szerencsésen visszaérkeztünk Budapestre.

Az útviszonyok, a körülményekhez képest, a túra teljes útvonalán jók voltak. Azonban az ágasvári leereszkedésen túl is kaptunk a talpunk alá köveket, gyökereket, meredek útszakaszt. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy a Mátrában járunk, és itt a jó út fogalmának más tartalma van, mint a Budai-hegyekben. (Csak megjegyzem, hogy esős időben ide nem szabad jönni.)

Az időjárás túrázásra kiválóan megfelelt, kellemes, napsütéses, meleg időt fogtunk ki. A jó idő sok kirándulót, túrázót vonzott ki a szabadba. Ágasváron, és a turistaháznál telt ház volt. A hegycsúcsra két irányból jöttek a kirándulók, a szűk ösvényen nehezem tudtuk kerülgetni egymást.  A turistaház büféjében, egy-egy sörért 10-15 perces sor is előfordult.

A megtett távolság nem volt egész 10 kilométer, ha pozitívan állunk a kérdéshez, akkor könnyen teljesíthető túra volt.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 21.

Molnár Béla

2016-05-07 - Fényes-forrás Tanösvény

Tatai Fényes-forrás Tanösvény - 2016. május 07.

2016. május 07-én, a Borostyánfa túracsapat szervezésében, tatai kiránduláson vettem részt.

Túravezető: Sipos Gyula         

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan indult vonatunk Tóvároskertig, ahol a kirándulás jellegű gyalogtúra kezdődött. 

Először az Angolparkot kerestük fel. Elhaladtunk a Cseke-tó partján - amely egy igazi horgászparadicsom. Megtekintettük a Török mecsetet, a Kazinczy padot, pálmaházat, szabadtéri színpadot, a műromokat és műbarlangot, Olimpiai Edzőtábort (persze csak kívülről).

Az egész Angolparkot hangulatos kis sétautak szövik át. A szépen gondozott park, a hatalmas platánfák, szomorú füzek csodálatos nyugalmat árasztanak.

Az Angolpark után elsétáltunk a közelben lévő Tatai Öreg-tóhoz is, ahol fotóztunk, és gyönyörködtünk a szép kilátásban.

Tatát a vizek városának is nevezik, nem véletlen, hogy a kirándulás során gyakran találkoztunk vízi-malmokat idéző romokkal.

Tovább haladva megtaláltuk a Fényes fasort, amelyen Fényes Fürdő felé vettük az irányt. A gyönyörű, gesztenyefákkal övezett út (egy kis balkanyarral) elvezetett bennünket a fürdő komplexum területére, ahol pihenőt tartottunk. Az idő szép volt, sütött a nap, a szauna házban nyitva tartó büfét is találtunk, így minden adva volt egy kellemes, rövid sziesztára. (A szauna-világ szolgáltatásait most nem vettük igénybe.)

A pihenő után indultunk a program utolsó szakaszához, a fürdőtelep szomszédságában lévő Fényes-forrás Tanösvényhez.

A Tanösvény látogatása fizetős, a belépőárak (csoportos kedvezmény) tekintetében támadt egy kis vitánk a személyzettel, de végül többen megváltottuk a 900.- forintos belépőjegyet és elindultunk egy látványos, különleges hangulatot árasztó sétaútra.

A bejáratnál lévő fogadóépület előtt egy fatoronyban rögzített, átlátszó csőben kísérhetjük figyelemmel a feltörő karsztvíz nyomásmagasságát.

A tanösvény a Fényes-forrásvidéken, egy láperdőben kialakított, 1350 méteres sétaút, egy ökoturisztikai, szabadtéri bemutató. Olyan helyekre vezeti el a látogatót, ahol eddig csak a madarak jártak.

Széles, biztonságos, cölöpökre rögzített pallókon sétálhattunk az ösvény teljes hosszán, melynek bejárására, kb. egy órára volt szükségünk. A Tanösvényen található tizennyolc állomáson - tájékoztató táblák segítségével - értékes információkat tudhattunk meg e varázslatos világ flórájáról és faunájáról. A térség egyedülálló (köztük fokozottan veszélyeztetett) növénytársulásoknak és állatvilágnak is otthont ad.

A Tanösvényen egy látványos, faszerkezetű kilátótorony is segít a tájékozódásban, a tetejéről kiválóan ráláthatunk a lápos területre, a pusztulóban lévő éger-erdőre.

Az egyik tó felett – melyben szép tavirózsákat is láttunk - kötélhídon lehet átmenni, amely a séta hangulatát csak fokozza.

A Tata környéki láprétek és láperdők karsztforrásai, a mélyművelésű szénbányászati tevékenység miatt, 1973-ra kiapadtak. Szerencsére a bányászat megszűnését követően, mint az országban annyi más helyen, Tata környékén is kezdenek a források éledezni. A forrásokból enyhén szénsavas, 20-22°C hőmérsékletű víz tör fel. A források által táplált tavakban újra megjelentek a búvármerüléssel kapcsolatos rendezvények.

Az időjárás kedvezően alakult, ugyan a Cseke-tó partjánál egy kicsit megijedtünk, mert elkezdett szemetelni az eső, az esőkabátok is előkerültek. Azonban pár perc múlva az időjárás ismét a szebbik arcát vette elő. Egész nap szép, napsütéses, kiránduló időnk volt.

A kiránduláson egyik túratársunk, Sándor volt a szakmai vezető, aki a környéken nagy helyismerettel rendelkezik. Köszönjük a segítségét.

A megtett távolság kb. 10 kilométer volt, melynek egy jelentős része aszfalton vezetett.

A túra (kirándulás) befejeztével elballagtunk a tatai vasútállomásra, majd onnan vonattal indultunk Budapestre.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 07.

Molnár Béla