Ma kora délelőtt Csömörön jártunk egy fotósétán. Úrnapja lévén, a lelkes csömöriek – helyi szokás szerint – csodálatos virágszőnyeget varázsoltak a katolikus atya által kijelölt utcák kövezetére, a körmenet útvonalára. Miután ez már hosszú évek során kialakult ünnepi hagyomány, a külcsín emelésére az önkormányzat – amint tehette – az utcákat díszbeton burkolattal látta el. A folytonos, kilométernyi hosszúságú virágszőnyeg egy-egy szakaszát mindenki a maga portája előtt készítette el, többnyire a teljes család bevonásával. Figyelemre méltó volt az az igyekezet és csendes versengés, ahogy a különféle mezei- és kerti virágokból, szirmokból és levél-féleségekből nagy fantáziával és még nagyobb igyekezettel az idősebbek és a fiatalok a művészi munkát végezték. Házilag barkácsolt kis sablonok, keretek is segíttették a virágszőnyeg kialakítását. Együtt dolgoztak teljes egyetértésben a nagy-mamák és az unokák, az apukák és az anyukák, sőt, a máskor gyakorta féktelen kamaszok is, hajolgatva, guggolva, kisszéken ülve vagy térdelve. Legfőképp pedig tanulságos volt a munka derűs nyugalma, a teljes és békés összhang. Sehol egy hangos szó nem hangzott el, mindenki segítette munkával vagy nyersanyaggal a másikat, a szomszédot vagy az ismerőst. Olyan hangulat, olyan légkör uralkodott a virágszőnyeg készítése során az utcán, amelyet még akkor is szívmelengetőnek, példa értékűnek tekinthetnénk, ha nem tudnánk, hogy Csömör nemzetiségi település, ahol teljes egyetértésben élnek együtt a szlovákok, a németek és a magyarok. Mondom: a szlovákok, a németek és a magyarok. Egyetértésben.
