2022. december 25.

2022-11-26-Kopár csárda - Vörös-hegy - Pilisszentiván

 

Kopár Csárda – Vörös-hegy - Kopár Csárda - Pilisszentiván – 2022. november 26. 

2022. november 26-án a Budai-hegységbe, Kopár Csárda környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt a Borostyánfa túracsapattal. 

A túra teljesített útvonala: Kopár Csárda – Zajnát-hegyek - Kopár Csárda - Pilisszentiván

Túravezető: Sipos Gyula 

A Volán Árpád-hídi autóbusz állomásán volt a találkozó, onnan mentünk busszal a Kopár Csárdáig, ahol kezdődött a gyalogtúra.

Indulásnak a piros körutat teljesítettük, amely nehezebb volt, mint azt előre gondoltuk. Régen jártunk ezen az útvonalon (a többség egyáltalán nem járt még erre), induláskor könnyebbnek gondoltuk. A táv rövid volt, de komoly kaptatón jutottunk fel a Vörös-hegy 370 méter magas tetejére. Onnantól már lefelé vezetett az út, de abban sem volt köszönet, mert több helyen vízmosás nehezítette a haladást. Végül mindannyian visszaérkeztünk kiinduló állomásunkra, a Kopár Csárdához. Onnan, a csapat egy része megkezdte a hazafelé utat, öten viszont még a piroson meghosszabbítottuk a túrát Pilisszentivánig. A kiegészítő túra útvonala sem volt hosszú, de közben a Kakukk-hegyre is fel kellett mászni – nem volt könnyű. Amint oda felértünk, a további utunk már könnyű volt, egy gerincen jutottunk le Pilisszentivánra. Rövid várakozás után megjött buszunk, és mi is megkezdtük a hazafelé utat.    

A túra során többször tartottunk rövid pihenőt, ahol ettünk-ittunk, frissítettük magunkat a további túraszakaszok leküzdéséhez. 

Végig jelzett úton haladtunk, a jelzések jól láthatóak és követhetőek voltak. 

Kiváló túraidőt fogtunk ki, a kissé hűvös ellenére – hála a meredek szakaszoknak – még meg is izzadtunk. Az útviszonyok viszont ellentmondásosak voltak, a vízmosások néhol bekavartak. A csapat egy-két tagjának voltak nehézségei. 

A megtett távolság – a hosszabb utat megtevőknek - kb. 7-8 kilométer volt. 

A túra – a kopár, őszi idő ellenére – alapvetően nagyon szép útvonalon vezetett, ez különösen tavasszal, nyáron mutatkozott volna meg. 

A túra útvonala nagyon csendes volt, kirándulóval, túrázóval alig találkoztunk. 

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat. 

Budapest, 2022. november 26. 

Molnár Béla

2019. október 19.

2019-10-19 - Szárliget - Óbarok


Szárliget – Nagyegyháza - Óbarok - 2019. október 19.

2019. október 19-én, a Borostyánfa túracsapat szervezésében, a Vértesben jártunk.
Túravezető: Sipos Gyula         

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan indult vonatunk Szárligetig, ahol a túra kezdődött. 
A túra kezdetén a kék jelzést követtük kelet (Nagyegyháza) felé. Az indulást követően – pár száz méter megtétele után - hosszú és meredek emelkedőn találtuk magunkat, de leküzdöttük. Átkeltünk a 300 méternél magasabb Hajagoson, melynek tetején találkoztunk a jobbról (Szár felől) bejövő piros jelzéssel. Ettől kezdve e két jelzés együtt vezetett bennünket Nagyegyházára. A település előtt áthaladtunk az M1-es autópálya alatt is. A faluban, egy szépen gondozott parkban kulturált pihenőhelyet találtunk, ahol voltak asztalok és padok is. Pihentünk, kalóriát, energiát vettünk magunkhoz, majd tovább indultunk a még mindig együtt futó piros és kék jelzésen. Mikor e két jelzés ketté vált, mi a piroson haladtunk tovább Óbarok felé. Közben, Nagyegyházát elhagyva, néhány tó mellett is elhaladtunk. A Váli-víz folyását követő jelzés bevezetett bennünket az Óbaroki buszmegállóhoz.
A menetrenddel nem volt szerencsénk, akár Bicske, akár Tatabánya felé, több mint egy órát kellett várni a busz indulásáig – és még kocsma sem volt a közelben. Vártunk, majd Tatabányáról vonattal jutottunk vissza Budapestre.

A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak. A térképeink viszont régiek voltak, kezdetben a kék jelzés egészen máshol futott, mint a mi térképeinken. Tanulság: erre is oda kell figyelni.

Az időjárás csodálatos volt, egész nap szép, napsütéses, kiránduló időnk volt. Az évszakhoz képest nagyon meleg volt. Az útviszonyok jók voltak.

A túra teljes útvonalán, a szép időjárás ellenére, más túrázóval alig találkoztunk.

A megtett távolság kb. 11-12 kilométer volt, az elején jelentős emelkedővel. Összességében a könnyűnél egy kicsit erősebb túra volt.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2019. október 19. 

Molnár Béla

2017. április 1.

2017-04-01 - Medvehagyma-túra


Medvehagyma túra - 2017. április 01.

2017. április 01-jén, a Borostyánfa túracsapat szervezésében, medvehagyma túrán vettem részt Tatabánya környékén.
Túravezető: Sipos Gyula         

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan indult a vonatunk Tatabányára, majd tovább a 6. számú városi busszal, a XI/A akna-i megállóhelyig, ahol a medvehagyma gyűjtéssel egybekötött gyalogtúra kezdődött. 
A vonat kényelmes és gyors volt (pedig csak személynek hívták), a busz viszont elég érdekes útvonalon haladt. Ha nem erdőben, akkor halastavak mellett, vagy elhanyagolt hétvégi házak között jártunk, több illegális szemétlerakót is láttunk. A megálló nevekből arra következtethettünk, hogy valamikor bányászati tevékenység volt arra felé.

A buszmegállótól mentünk pár métert, és már is tábla jelezte, hogy elértük a Medvehagyma tanösvényt, azaz medvehagymás területen járunk. Több hektáron nő ez a csodálatos növény.
Egy piknikező helyen letáboroztunk, és megkezdtük az egyik célfeladatunkat, a medvehagyma gyűjtést. Természetesen csak a levelét szedtük le, vigyáztunk arra, hogy jövőre is legyen e csodálatos növényből.

A néphit szerint a medvehagyma név onnan ered, hogy a barlangjából kibújó medve először ezt a növényt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét (de a vaddisznók is kedvelik). Évelő növény, az árnyas, nedves erdőkben érzi jól magát. Erősen fokhagyma illatú levelei tavasszal jelennek meg és a nyár közepére, a virágzást követő termésérés idejére elszáradnak.

A medvehagyma gyűjtés befejeztével a nagy létszámú csapatunk kettévált. Egyik része csak rövidebb túrát vállalt, Ők a Medvehagyma tanösvényen sétáltak egyet.

A csapat másik fele pedig (köztük és is), a Tanösvény látványosságait kihagyva, elindult a Vitányvár felé, egy hosszabb túrára. Kezdetben, több kilométeren át, egy húzós emelkedőn haladtunk. Majd a Budai úton elértük a Szárliget felől jövő kék sávot, és annak jobboldali ágán haladtunk tovább. Közeledtünk a vár felé, de előtte még egy erős le-fel menetet kellett volna megtenni. Ezt azonban a jó helyismerettel rendelkező túravezetőnk (Sándor) vezetésével kikerültük, oly módon, hogy a kék jelzésből balra kinyíló jelzetlen úton, egy hegygerincen értük el a várat.
A váron (romokon) jelenleg rekonstrukciós munkálatok folynak, csak kívülről lehet megtekinteni, a falak közé bemenni balesetveszélyes.
A vár megtekintése után lementünk a dombról, és egy rövid kék sávon történő haladás után megkerestük a zöld sávot. A továbbiakban ez a jelzés vezetett bennünket egészen a Rugógyári megállóig. A reggel már megismert 6-os járatszámú busszal jutottunk vissza a tatabányai vasútállomásra, majd egy kis Restiben eltöltött idő után jött is a vonatunk, és indultunk hazafelé.   

A kiránduláson egyik túratársunk, Sándor volt a szakmai vezető, aki a környéken nagy helyismerettel rendelkezik. Köszönjük a segítségét.

Az időjárás csodálatos volt, egész nap kellemesen meleg, szép, napsütéses időt fogtunk ki. A megtett távolság valamivel több, mint 10 kilométer volt, az útviszonyok ideálisak voltak. 

A Vitányvár környéke tele volt kirándulóval, de a táv többi részén is lehetett túrázókkal, kerékpározókkal, kiránduló családokkal találkozni.  

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2017. április 01.

Molnár Béla

2017. február 18.

2017-02-18 - Dinnyés


Dinnyés - 2017. február 18.

2017. február 18-án - a Borostyánfa túracsapat szervezésében – Dinnyésre látogattunk.
Végig jártuk a Madárdal Tanösvényt, közben megtekintettük a Dinnyési fertőt. Végül pedig a Várparkba és a Templomkertbe látogattunk, és ismerkedtünk a Gárdonyhoz tartozó település nevezetességeivel.
Túravezető: Sipos Gyula    

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal utaztunk Dinnyésre. Először a Dinnyés határában található Madárdal tanösvényt vettük célba. Szakértő vezető kalauzolt végig bennünket a tanösvényen, és részletes tájékoztatást kaptunk tőle a terület növény- és állatvilágáról. Emellett a település (Dinnyés) múltjával, fejlődésével is megismerkedhettünk. A tanösvényen 9 állomást (tájékoztató táblát) alakítottak ki, amelyek a környék növény- és állatvilágát mutatják be. A kb. 4 km-es séta végig sík terepen haladt, útközben gyönyörködhettünk a nádasok, szigetek élővilágában. Elhaladtunk a Dinnyési-fertő mellett és röviden megismerkedünk annak élővilágával és kialakulásával is (a Déli Vasút építése során választották le a Velencei tóról).
A tanösvény útvonala hol száraz, hol nedves, néha csúszós volt, de azért biztonságosan lehetett járni rajta. Ködös reggellel indultunk, napközben viszont még a nap is előbújt.
A rövid séta után kettévált a csapat, egy része (köztük én is) a várpark felé vette az irányt, a többiek ezt a programrészt kihagyták. A várkertben középkori magyar várakat csodálhattunk meg, miniatűr változatban. A makett-várak egy családi ház udvarán-kertjében találhatóak, melyeket egy magánszemély hobbiból kezdett építgetni. Ma már 30 kész várat tekinthetünk meg. Az épületek eredeti anyagukból - fából, kőből, téglából és sárból - készültek. Az építő törekszik a makettek valósághű megjelenítésére. A várakat egy sétány övezi, mely Nagy-Magyarország formáját ölti magára - a tulajdonos megfogalmazása szerint: erősen lekerekített formában. A kis váracskák eredeti helyükön körbejárhatók, ismertető táblával vannak ellátva.
A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére is.
Végül a Templom-kertben is tettünk egy sétát. Megtekintettük az ott található épületkülönlegességeket is.

A túrán (kiránduláson) készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat. 

Budapest, 2017. február 18. 

Molnár Béla

2016. június 4.

2016-06-04 - Burok-völgy

2016. június 04-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Bakonyban jártam gyalogtúrán. 
A túra teljesített útvonala: Bakonykúti – Burok-völgy – Királyszállás
Túravezető: Sipos Gyula         

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal utaztunk Székesfehérvárig, majd tovább busszal Bakonykútig, ahol a gyalogtúra kezdődött. Az utazás kicsit hosszú volt, de a Bakony messze van. Mindemellett Székesfehérváron még izgulni is kellett, hogy el tudjuk-e érni a bakonykúti buszt, ugyanis a vasútállomásról nem indultunk el gyalog a buszpályaudvarra (30 percünk lett volna rá), hanem megvártuk a 37-es számú helyi járatot, amelynek a buszpályaudvarra történő érkezésétől számítva viszont - a menetrend szerint - csak 3 (három) perc volt a csatlakozásig. Elértük.

Megérkeztünk Bakonykútiba, megkerestük a kék kereszt turistajelzést, és megkezdtük a nagy kalandot. Indulásként egy sáros, erdei utat kaptunk, melyen elég jól lehetett haladni. Ám nem kellett sokat várni, és már meg is érkeztünk utunk fő célterületére, a Burok-völgybe. 

A Wikipedia szerint: „A Burok-völgy Fejér és Veszprém megye határánál a Keleti-Bakonyban, a Tési-fennsík közepén található. A mintegy 12 km-es főága Királyszállástól Bakonykúti községig terjed. Számos mellékvölgyeivel több, mint 25 km-t tesz ki az 50-90 méter mély, sok helyen függőlegesen meredek sziklafalakkal határolt, vízfolyás nélküli szurdok. A völgy-fő és a végpont szintkülönbsége kb. 200 m. Évszázadokon át királyi vadászterület volt.”
Mi fordított irányban haladtunk, de ez a lényegen semmit sem változtat. Olyan területre jutottunk, amilyen hazánkban kevés található – vagy talán nincs is több.

A túra előtti napokban próbáltam tájékozódni a Burok-völgyről. Pl. ilyet találtam az Interneten: „A völgynek állandó vízfolyása nincs, a fennsíkról lefutó vizeket a mellékvölgyek a főágba vezetik, ahol rövidebb-hosszabb út után eltűnnek a völgyfenéken, mivel a völgyfenéki dolomitot nem fedi be vízzáró réteg, így a lejutó csapadék rögtön el tud szivárogni a kőzet repedéseiben.” Ez biztos így van, ám mi megtapasztaltuk, hogy a lefutó víz olyan sártengert hagy maga után, amiben nagyon jól lehet dagonyázni. Bizony csúszós volt az út. De ez semmi, mert a „fekete leves” az volt, hogy a szurdokban sok a kidőlt fa, és ezek mind ott találhatóak, ahol a turistaút vezet – a völgyben. Ennek eredményeként, egy több kilométeres akadálypályát kellett leküzdenünk. A kidőlt fákat még kerülgetni sem nagyon tudtuk, a lehetőségünk annyi volt, hogy átmászunk a fatörzsek felett, vagy pedig átbújunk alattuk.
Nem elhanyagolható, hogy néhol embermagasságú csalánosban jártunk. Nem is láttuk a kidőlt fákat, csak egyszerűen megbotlottunk bennük. 
Közben a kék kereszt becsatlakozott a piros sávba, onnantól ez vezetett bennünket egészen addig, amíg a piros kereszttel nem találkoztunk. Azután ezt követtük egészen a túra végéig, a királyszállási bekötőútnál lévő buszmegállóig.

Ebben a csodálatos Burok-völgyben – noha végig kijelölt turistaút vezet benne - feltehetően kevesen járnak. Mi is csak két kirándulóval találkoztunk a nap folyamán. Ez egy eredeti, ősállapotában fennmaradt, természetes erdő. Az urbanizáció biztos jelét (a sok eldobott szemetet) itt nyomokban sem lehetett látni. 
A különleges élményünket csak fokozta a kedvezőtlenre forduló időjárás. A nap jól indult, kellemes, napsütéses, meleg időben kezdtük a túrát. Azonban, mikor kb. az út felénél jártunk, el kezdett esni az eső. Eső elleni védelemmel fel voltunk szerelkezve, melyek többsége a sík terepen való haladásra kiválóan meg is felel. Mi azonban nem ilyen helyen jártunk. Pl. az én pelerinem (alatta: elöl a nyakamban lógó fényképezőgéppel, hátul pedig hátizsákkal) a kidőlt fák alatti átbújásban nagyon akadályozott, de minden nehézséget leküzdöttünk, kijutottunk ebből a hangulatos szurdokból. (Persze a hátizsák és a fényképezőgép pelerin nélkül is akadályozott, de akkor megvolt a lehetőségem levenni azokat, pelerin alatt viszont ez már nehézkessé vált.)
A rengeteg akadály és a csúszós út miatt nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk. A tájban való gyönyörködésre viszont nagyon kevés lehetőségünk maradt. Ha nem a lábunk elé néztünk, könnyen vízszintes helyzetben találtuk magunkat.
A csapat jól viselte a nehézségeket. Többször kellett egymásnak segíteni, de mindig volt aki megfogta a segítségre szoruló társunk kezét.

A szurdok két oldalán kisebb-nagyobb barlangok találhatóak, melyek általában magasan helyezkednek el, nehezen megközelíthetőek, így közelebbről semmi kedvünk nem volt megnézni azokat.

A túra során többször megálltunk pihenni, erőt gyűjteni a további útszakaszok leküzdésére. A teljes utat figyelembe véve, egy helyen, a túra vége felé találtunk erdei asztalokat és padokat. Ott már szeméttároló is volt, igaz csordultig tele – üríteni elfelejtették. Addig csak egy-egy kidőlt fára tudtuk letenni magunkat.

A túraútvonal hossza, a különböző leírások alapján, kb. 12 kilométer. Két túratársunknál is volt útvonal mérő műszer, amellyel ők 16 kilométert mértek, mint megtett útvonalat. Egy biztos, mindannyian jól elfáradtunk, persze ennek nem csak a távolság volt az oka, hanem a kedvezőtlen útviszonyok.

A túra teljesítésének időtartama egy kicsivel hosszabb lett az előre számítottnál. A Királyszállási bekötő úttól 16.48-kor induló buszt szerettük volna elérni, de lekéstük. A következő viszont csak 20.20-kor jött, így az a döntés született, hogy taxikkal megyünk Várpalotára. Ott még a pesti busz indulásáig volt egy kis időnk, ezt kihasználva, a közeli Pennyben vettünk némi enni-innivalót (kocsma jobb lett volna, de azt nem találtunk). Megjött a busz, amely fél tizenegykor tett le bennünket a Népligetnél. Sok nehézséggel tarkított, hosszú, nehéz napunk volt. Az, hogy senki sem sérült meg, jórészt a szerencsének köszönhetjük.
(Azért egy stabilan száraz, esőmentes időben, ismét vállalkoznék erre a kalandos útra.)

A kék kereszt, és a piros sáv jelzése, a túra teljes útvonalán jól láthatóak voltak, könnyen el lehetett rajtuk igazodni. A piros kereszttel viszont már több gondunk volt, két helyen is előfordult, hogy – a hiányos felfestés miatt - nehezen tudtuk a helyes irányt megtalálni. A szurdok olyan vonalvezetésű, hogy eltévedni nehezen lehetett volna, de mi annyi nehézséggel küszködtünk, hogy semmit nem akartunk a véletlenre bízni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. június 04.


Molnár Béla