Ma délelőtt a Budakeszi Erdészeti Arborétumban jártunk.
Az elmúlt évtizedekben számos arborétumban volt szerencsém gyönyörködni bel- és külföldön egyaránt. Néhány századdal korábbi létesítésük idején többnyire az a rendező elv érvényesült, amely szerint a terület tehetős gazdája, ura kastélyának vagy birtokának erre alkalmas környezetében, a saját igényei és a kor ízlése szerint jelentősebb kiterjedésű díszkertet létesíttetett. A díszkertek korabeli megbízott, alkotó kertészei, kertmérnökei többnyire művészi szinten, kiváló ízléssel és kellő odaadással végezték a munkájukat, egyszerre gondolva a munkájuk létesítés kori és jövőbeni természeti képére. A díszkertek számára a hazai fajokon kívül jellemzően különféle egzotikus növényeket, cserjéket, fákat is beszereztek. Az épülő díszkert egyhamar sokkal többet jelentett, mint egyszerű, kikapcsolódásra és gyönyörködésre alkalmas terület. Idővel a legtöbbjük különleges, a világ számos helyéről származó növény-gyűjtemény tetszetős bemutató helyévé, arborétummá lett. Ezen díszkertek sorsát azután a történelem alakulása határozta meg. Volt, amelyiknek a közepén a gyűjtemény helyét katonai létesítmények váltották fel, évszázados munkát, értéket és szépséget lánctalpakkal, parancsra tönkre téve, míg más díszkertek ma is sokak által látogatható, bárki által élvezhető szépségű pihenőhellyekké váltak.
Különös, hogy az 50-60 éves Budakeszi Kertészeti Arborétum (eredeti célja szerint szocialista fatelepítési kísérletek mostanában már arborétummá átminősített helyszíne) a telepítéskori viszonyok számos előnyével, de hátrányával is rendelkezik.
Az arborétum mai, árnyalt, kettős képe jól példázza azt, hogy nem elég a fákat, növényeket szeretni. Ahhoz, hogy egy nagy területen tudatosan telepített különleges növény-együttes a létesítés után ötven, hatvan évvel szakmailag korrekt, hovatovább kertművészetileg mutatós is legyen, ahhoz bizony annak idején kissé több hozzáértésre és gondosabb gazdára lett volna szükség. Olyanokra például, mint amilyenek a gyönyörű főúri díszkertek, manapság már arborétumok néhai kertészei, kertmérnökei voltak. Budakeszin azonban a létesítés idején – ma már erősen megkérdőjelezhető – növényélettani, szocialista tömegtermelési kísérletek folytak. Olyan szakmai telepítési elvek jutottak érvényre, amelyeket a négyzetméter/növény, a négyzetméter/mázsa kitermelhető ipari faanyag mérőszámai vezéreltek. Ezáltal a kísérleti terület manapság történt átminősítése arborétummá némileg erőletettnek tűnik.
Különös, hogy az 50-60 éves Budakeszi Kertészeti Arborétum (eredeti célja szerint szocialista fatelepítési kísérletek mostanában már arborétummá átminősített helyszíne) a telepítéskori viszonyok számos előnyével, de hátrányával is rendelkezik.
Az arborétum mai, árnyalt, kettős képe jól példázza azt, hogy nem elég a fákat, növényeket szeretni. Ahhoz, hogy egy nagy területen tudatosan telepített különleges növény-együttes a létesítés után ötven, hatvan évvel szakmailag korrekt, hovatovább kertművészetileg mutatós is legyen, ahhoz bizony annak idején kissé több hozzáértésre és gondosabb gazdára lett volna szükség. Olyanokra például, mint amilyenek a gyönyörű főúri díszkertek, manapság már arborétumok néhai kertészei, kertmérnökei voltak. Budakeszin azonban a létesítés idején – ma már erősen megkérdőjelezhető – növényélettani, szocialista tömegtermelési kísérletek folytak. Olyan szakmai telepítési elvek jutottak érvényre, amelyeket a négyzetméter/növény, a négyzetméter/mázsa kitermelhető ipari faanyag mérőszámai vezéreltek. Ezáltal a kísérleti terület manapság történt átminősítése arborétummá némileg erőletettnek tűnik.
A fentiek következtében a Budakeszi Erdészeti Arborétum gyönyörű növény csoportozatokkal, csodálatos képet nyújtó útrészletekkel, tisztásokkal büszkélkedhet, ám eredőben mégis furcsa benyomást kelt. Gyakorta zagyva, értelmetlenül túlzsúfolt képet mutat, szinte bozótszerűen egymás nyakába ültetett, ma már éltes korú, 50-60 éves féleségekkel. Megfigyelhető például, hogy különleges értéket képviselő, az eredeti élőhelyén hatalmas növésű, egzotikus fenyőket versenyeztetnek egymással, egymástól két-három méteres ültetési távolság mellett. Így azután a terület számos helyen még a laikus számára is jól megfigyelhető szakmai tévedéseket sejttet. Ez főleg azon látogatók számára nyilvánvaló, akik már jártak más, nívós hazai arborétumokban (például Vácrátót, Alcsút, Szarvas stb.). Voltaképp azt a kérdést veti fel a terület jelenlegi állapota, hogy nem járna-e jobban mindenki, ha a jelenlegi faállományt (néhol a bozótosodást is) például a felére, harmadára ritkítanák...
Voltaképp a Budakeszi Erdészeti Arborétum – mint pihenőkert – igazában még nincs felkészülve a látogatókra. Például nincs sehol a területén egyetlen pad sem, netán egy asztal, ahol megpihenve gyönyörködni lehetne a látványban és esetleg – gyeremekkel vagy anélkül – étkezni is lehetne.
A terület egyik, szükség esetén járművel is megközelíthető pontján – nagyobb társaságok számára, kedvező áron, alkalomszerűen kibérelhető – esőtetővel ellátott, nagy, nyitott házak szolgálnak hatalmas asztalokkal, padokkal, fedett szalonnasütő hellyel egy-egy zavartalan, természetközeli összejövetelre.
A terület egyik, szükség esetén járművel is megközelíthető pontján – nagyobb társaságok számára, kedvező áron, alkalomszerűen kibérelhető – esőtetővel ellátott, nagy, nyitott házak szolgálnak hatalmas asztalokkal, padokkal, fedett szalonnasütő hellyel egy-egy zavartalan, természetközeli összejövetelre.
A nagyon szép természeti részletekkel, gyönyörű növényekkel és növény együttesekkel rendelkező arborétumot – a fentiek előre bocsátása mellett is – mindenkinek megtekintésre javaslom. A kötelező szakvezetés pedig egészen kiváló.
